a jobb szélén a fehér (a legvilágosabb) tónus. Ezek között 256 fokozatra van osztva a tengely. Maga a hisztogram lényegében egymás melletti függőleges vonalakból áll.

Olyan, mintha minden tónusérték fölé állítottunk volna egy függőleges pálcát, amelyek magassága arányos azzal, hogy az adott tónusú képpont hányszor fordul elő a kép felületén.

Ha egy kép felületének legnagyobb részén sötét tónusok vannak, akkor a hisztogramjának jobb oldala üres, lényegében egy vízszintes vonal. Ez a helyzet például egy éjszakai felvételnél. Akkor is hasonló a hisztogram, ha egy közepes tónusú motívumot ábrázoló felvétel alulexponált. Egy túlexponált, világos képnél a grafikon jobb oldalára húzódik a hisztogram "teste". Az ilyen expozícióelemzés csak azoknál a képeknél ad valós információt, amelyeken sokféle tónus van. A expozíció megítélése nemcsak technikai kérdés. Ebbe szubjektív tényezők is beleszólnak. Egy éjszakai felvétel akkor jól exponált, ha majdnem az egész felülete sötét. Egy havas tájról készült kép viszont optimális expozícióval is csak világos tónusokat tartalmaz. Ezt a hisztogram értékelésénél figyelembe kell venni.

Egyes digitális fényképezőgépek képesek megjeleníteni a rögzített képek hisztogramját. Ezt össze kell vetni azokkal a tónusokkal, amiket a képen ideálisnak tartunk. Ritkább megoldás, de azzal is találkozhatunk, hogy a fényképezőgép már a felvétel előtt, a keresőkép alapján is készít hisztogramot, és megjeleníti a kijelzőn. Ez lehetőséget ad a kép expozíciójának (világosságának) felvétel előtti vagy utáni korrekt ellenőrzésére. (Ezekről a lehetőségekről a fényképezőgépek funkcióinak leírásánál részletesebben is szót ejtünk.)