Fotósuli
Alapismeretek
 
Pluszismeretek
 
Kreatív
 
Szín
 
Technikák
 
Idő
 
Fényérzékenység

A digitális gépeknél az úgynevezett ISO érték mutatja, milyen érzékeny a fényre a CCD. Az ISO a korábban használt ASA rendszert váltotta fel, azzal megegyezik, viszont nemcsak amerikai, hanem nemzetközileg elfogadott mértékegység. Ez az érték megmutatja, hogy adott idő alatt egy meghatározott méretű nyíláson át beeső fényből mennyit fog fel az érzékelőnk, azaz a CCD. Alacsony ISO érték kevés rögzített fényt és alacsony zajszintet, szemcsésséget jelent, míg magasabb értékeknél erősebb képzaj mellett sokkal több fényt rögzít az érzékelő. (Ez a filmek esetében is igaz.) Magasabb érzékenységhez magasabb feszültség szükséges, ami az érzékelő felhevülését eredményezi, végül ez okozza az oda nem illő, színes pontok megjelenését a képen.

Alapvetően minden érzékelő termel egy bizonyos mennyiségű képzajt, a gond csak akkor kezdődik, ha ezek az így született képpontok intenzívebbek az érzékelt képpontoknál. Ezért van, hogy a képzaj a sötétebb részeknél hamarabb érvényesül, hisz oda kevés foton érkezik, így a magasabb intenzitású zaj jobban látható, ezzel szemben a nappali égboltot fotózva sokkal kevésbé felfedezhető. Helyesen exponált képhez magasabb ISO értéknél csökkentenünk kell az érzékelőre kerülő fény mennyiségét (rövidebb záridő vagy szűkebb rekesz), alacsonyabb ISO értéknél növelnünk kell azt (hosszabb záridő, tágabb rekesz). Kétszer akkora ISO érték fele akkora záridőt, négyszer akkora ISO érték negyed akkora záridőt jelent. Egyfajta alapértéknek tekinthető az ISO 100, amivel fényes nappal minden átlagos helyzetben tudunk fotózni állvány és kiegészítő világítás nélkül, kézből.

ISO-beállítás

Használat

Kis ISO érték

 (100-200)

Napos szabadtéri felvételekhez. Például gyerekképeknél, nyaralás közben. Itt érhetjük el a legjobb minőséget.

Közepes ISO érték

 (250-400)

Borús időben készülő felvételekhez. Ha jó fényviszonyoknál kell mozgást megörökítenünk. Kézből készített "kandi" felvételekhez.

Nagy ISO érték

(500-800)

Gyenge fényviszonyok között, például popkoncerten vagy éjszakai felvételeken. Gyors mozgások fényképezésére, tompa fényben vagy belső térben.

 

 

 
Főoldal

Vidd az egeret erre a szövegre és a főoldalra kerülsz.

 
Újdonságok!

Bővült a Kreatív menü Photoboxes/Fotódobozok újabb kreatív dobozkákkal! Szintén ebben a menübe kerültek új dolgok is! :)

 
Írjátok ide a véleményeteket!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM