A digitális gépeknél az úgynevezett ISO érték mutatja, milyen érzékeny a fényre a CCD. Az ISO a korábban használt ASA rendszert váltotta fel, azzal megegyezik, viszont nemcsak amerikai, hanem nemzetközileg elfogadott mértékegység. Ez az érték megmutatja, hogy adott idő alatt egy meghatározott méretű nyíláson át beeső fényből mennyit fog fel az érzékelőnk, azaz a CCD. Alacsony ISO érték kevés rögzített fényt és alacsony zajszintet, szemcsésséget jelent, míg magasabb értékeknél erősebb képzaj mellett sokkal több fényt rögzít az érzékelő. (Ez a filmek esetében is igaz.) Magasabb érzékenységhez magasabb feszültség szükséges, ami az érzékelő felhevülését eredményezi, végül ez okozza az oda nem illő, színes pontok megjelenését a képen.

Alapvetően minden érzékelő termel egy bizonyos mennyiségű képzajt, a gond csak akkor kezdődik, ha ezek az így született képpontok intenzívebbek az érzékelt képpontoknál. Ezért van, hogy a képzaj a sötétebb részeknél hamarabb érvényesül, hisz oda kevés foton érkezik, így a magasabb intenzitású zaj jobban látható, ezzel szemben a nappali égboltot fotózva sokkal kevésbé felfedezhető. Helyesen exponált képhez magasabb ISO értéknél csökkentenünk kell az érzékelőre kerülő fény mennyiségét (rövidebb záridő vagy szűkebb rekesz), alacsonyabb ISO értéknél növelnünk kell azt (hosszabb záridő, tágabb rekesz). Kétszer akkora ISO érték fele akkora záridőt, négyszer akkora ISO érték negyed akkora záridőt jelent. Egyfajta alapértéknek tekinthető az ISO 100, amivel fényes nappal minden átlagos helyzetben tudunk fotózni állvány és kiegészítő világítás nélkül, kézből.